
(1 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 408 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
A mai Szabolcs-Szatmár megye területén fekvő Felső-Tiszavidék földrajzi és néprajzi szempontból nagyjából egységesnek tekinthető. Településeik mai szerkezete a XIII.-XIV. században lényegében már kialakult. A török sohasem szállta meg, s hol az erdélyi fejedelemséghez, hol a magyar királysághoz tartozott. Ez a vidék mindig szegény volt, az áradások gyakran tönkretették az egész termést, amikor is csak az erdők nyújtottak megélhetést az ott lakóknak: fát döntöttek, bárdoltak, hasítottak, fúrtak, faragtak. A legügyesebbekből lettek a malomépítő molnárok, ácsok, asztalos-festő mesterek. A fával kapcsolatos mesterségek már a középkorban is igen fejlettek voltak e vidéken, s a XVII-XVIII. század fordulóján az ács és asztalos mesterség újra felvirágzott. Fából épültek a lakó- és gazdasági épületek, vízi-, hajó- és kallómalmok, csárdák, fürdőházak, sőt a templomok is. Jellegzetes képet adnak e vidéknek a templomok mellé épült fa harangtornyok, amelyek a magasrendű ácsművesség legszebb bizonyítékai. A templombelsők faberendezései e vidék festő-asztalosainak művészetére vetnek fényt. E könyv célja, hogy bemutassa e vidék gazdag, de egyre pusztuló építészetén kiváló értékeit. Ezenkívül megismertet az itt általános településszerkezettel, a lakóház fejlődésével és elrendezésével, a gazdasági épületek jellemzőivel, a malmokkal és egyéb épületekkel és végül ismerteti a Sóstó-i Szabadtéri Falumúzeum tervét. A magyar műemlékvédelem mindent elkövet, hogy a Felső-Tiszavidék faépítészetének néhány kiváló értékét megmentse a jövő számára, ez azonban csak elenyésző része e vidék építészetének. A könyv legnagyobb jelentősége abban rejlik, hogy e pusztuló kultúra feldolgozásával a feledés ellen szellemi védelmet nyújt.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9631036529 |
|---|---|
| Kiadó: | Műszaki Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 1981 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kiadás sorszáma: | 2., javított kiadás |
| Nyomda: | Franklin Nyomda |
| Nyomtatott példányszám: | 6000 |
| Kötés típusa: | egészvászon, kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 203 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 21.50 cm, Magasság: 24.00 cm |
| Súly: | 0.80 kg |
| Kategória: | Történelem / Helytörténet, Honismeret / Művészetek / Építészet / Épületek,építészettörténet / Néprajz |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Gyönyörű,hangulatos helyekre vezeti el olvasóit ez a szép könyv.