
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 880 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Marci e szótörmelékeket amúgy is eleresztette a füle mellett, csupán a gyógyító muzsikáját vette be, ahogy a nyámnyoszolya szélén üldögélő és férji homlokát becenevén nyomkodó Marcsicája a fülébe duruzsolta: – Ugye?! Ugye?! Kellett ez neked?! A multkorjában a kisujjad ficamodott ki rajtam, ma a csuklód repedt el. Legközelebb a könyököd fordul ki nekem, te kis utálatos. Szadista ártány. – (Szájbabaszott cigánykurva). – Hányszor mondjam, te kéjbarom, hogy nem Olyan vagyok, amilyennek a te Piszkos Fantáziádban lakozom? Hányszor valljam meg az Igazat, ha egyszer erre az én Igaz Szűzi és Majdnemhogy Ártatlan Mivoltomra süket vagy?! – (Annak is hülye). – Vagy esküdözzem égre-földre, hogy nem vagyok az a sárló kanca, aminek hiszel és magadban kiszínezel?! – (Aki vagy). – Sőt, mire odajuthatnék, épp abból van a zűr, hogy dehogy-is akarok én sárlani. Abból. Hiszen éppen ez: ez az én nagy bajom, abból van a ramazuri. Hogy nem akarok. – (Úgy hazudik, ahogy a lélegzet benne ki-be jár). – Ezért fajult tettlegességig egyik-másik suta kis kalandom, mert az aggok félreértenek és nem megy a fejükbe, hogy nekem csak pántlika kell: a pántlika… – – (Mint a bazilika. Akkorákat). – Marci! Fáj?! Ne vágj nekem ilyen tamáskodó, ilyen hitetlen-ronda pofát.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9633850029 |
|---|---|
| Kiadó: | JATE Kiadó |
| Kiadás éve: | 1989 |
| Kiadás helye: | Szeged |
| Nyomda: | Petőfi Nyomda |
| Borítótervezők: | Határné Prágai Piroska |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 196 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.20 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről