
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
166
hűségpont
Hogy működik az alku?
Ez a kötet azoknak az előadásoknak a szövegét tartalmazza, amelyek 1989 május 16-án hangzottak el az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karénak tanácstermében a francia forradalom bicentenáriuma alkalmából. Az Új- és Legújabbkori Egyetemes Történeti Tanszék által szervezett tudományos ülést Pölöskei Ferenc dékán nyitotta meg. Célkitűzésünk az volt, hogy az érintett tanszékek közreműködésével minél szélesebb spektrumban ragadjuk meg a világtörténet egyik legnagyobb szabású, 10 esztendeig tartó eseménysorozatát. Bár pusztán a tartalomjegyzék alapján az olvasó maga is levonhatja a legkézenfekvőbb következtetéseket, megemlítendőnek tartom, hogy az előadások - a maiság döntő szempontját hangsúlyozó nyitó előadást nem tekintve - lényegében három témakört ölelnek fel: a felvilágosodást, magát a forradalmat és ez utóbbinak a hatását más országokra, elsősorban természetesen Magyarországra. Ha név szerint is megemlítem Zsoffay Andreát és Vörös Boldizsárt, csupán azért teszem, mert alig-alig fordul elő egyetemünk gyakorlatában, hogy hallgatókat is meghívnak előadónak egy tudományos konferenciára. Az előbbi a bicentenárium egyik nagy felfedezettjének, Grégoire abbénak a nyelvi politikájáról, az utóbbi pedig a forradalom szimbólumairól közölt érdekes információkat. Végezetül a szerkesztő kifejezi azt a reményét, hogy az olvasó - előadások rövidsége ellenére - új adatokkal és nézőpontokkal gazdagodik.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9634625118 |
|---|---|
| Kiadó: | ELTE |
| Kiadás éve: | 1990 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | ELTE Sokszorosítóüzem |
| Nyomtatott példányszám: | 400 |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 161 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 17.00 cm, Magasság: 24.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Történelem / Újkor-legújabb Kor / Történelem / Politika / Történelem / Társadalomelmélet / Művelődéstörténet |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről