A galambos madonna

Szerintem ​az egész história ott kezdődött, hogy Virginia, a kalauznő rám mosolygott. Kora reggel történt ez, amikor éppen le akartam szállni a buszról az Állami Áruháznál, hogy hazamenjek és végre ágyba kerüljek az átvirrasztott éjszaka után. Cudarul álmos voltam. És akkor Virginia, a kalauznő rám mosolygott. Kis hamis szeme volt, barna haján halványkék kendő, hogy a tupírja nehogy szétzilálódjon a nagy rázkódásban és a szája sarkában olyan sokatígérő mosoly bujkált, hogy két átvirrasztott éjszaka után is követtem volna. Tehát Virginia mosolygott és ezzel elkezdődött a baj. Én ugyanis ilyen mosolyokat nem szoktam válasz nélkül hagyni. Jobb nem jutott eszembe hirtelen, megkérdeztem, hogy nem álmos-e. – Én nem, de magának csaknem leragad a szeme. Ne adjak egy szál gyufát? Hát ezzel kezdődött. A buszon kevesen voltak, odaültem mellé, rákönyököltem baloldalt a korlátra, a jobb kezemmel pedig lassan manővereztem, hogy még a végállomás előtt megsimogathassam. Beszélgetésünk szórakoztató volt, mert csak arról nem beszéltünk, amiért elkezdtünk beszélgetni.

Mutass kevesebbet