A gazdasági fejlődés elmélete

Az ​osztrák születésű Joseph Schumpeter a XX. század egyik legjelentősebb polgári közgazdásza. A közgazdaságtan, a gazdaságtörténet, a statisztika, a szociológia stb. kérdéseiben egyaránt otthonos, enciklopédikus műveltségű tudós fő műve. A gazdasági fejlődés elmélete megjelenésekor – 1911-ben – szinte teljesen egyedülállónak számított, s tegyük hozzá, nem alaptalanul. A neoklasszikus elmélet képviselői közül Schumpeter az egyetlen, aki kialakítja a tőkés fejlődés önálló – igaz, a marxinál jóval szűkebb, következtetéseiben azzal többnyire szemben álló, de kiindulásában kétségtelenül vele azonos gyökerű – elmélet. A stacioner gazdaság, a fiktív egyensúlyi állapot leírása a gondolati kiindulópont ahhoz a kérdés-feltevéshez, hogy mi az a gazdaságon belüli erő, amely a rendszert fejlődésre készteti, továbbá hogyan megy végbe ez a fejlődés. A válasz Schumpeter gondolatvilágának kulcsszavai – az innováció és a vállalkozó – adják meg. Elméletében a gazdasági fejlődés alapja az új kombinációk megvalósítása, a gazdaság új utakra terelése pedig a vállalkozók funkciója. Bauer Tamás színvonalas fordítása és Madarász Aladár hozzáértő, Schumpeter egész tudományos teljesítményét szintetizáló bevezető tanulmánya segíti az olvasót e ma már kalasszikusnak számító és több területen egy emberöltő távlatából is elevenen ható mű megismerésében.

Mutass kevesebbet