A gének nyelve

Steve Jones genetikaprofesszornak a Royal Society 1996-ban odaítélte a Michael Faraday-díjat, amit minden évben az a tudós kap, aki a legtöbbet teszi azért, hogy a tudomány érthetőbbé váljék a szélesebb közönség számára. A gének nyelve című könyve kapott ugyanezért francia és más angol díjakat is. A vérünkben van című könyét 1997-ben jelentette meg a magyar Könyvklub. A könyv nem magasztalja, inkább demisztifikálja a fenetikát. Kíméletlenül ledönti a régi mítoszt, miszerint az emberi rasszok genetikailag különálló egységek lennének. Bebizonyítja, hogy nem nagyobb a különbség köztük, mint mondjuk két szomszédos ország lakói között. Könyvét a modern genetika klasszikus művének tartják, amely minden friss információt - a géntérképtől a klónozásig, illetve a genetikailag manipulált élelmiszerek kérdéséig - körüljár, újra és újra bebizonyítva, milyen veszélyes a genetikát univerzális gyógyírként beállítani. Jones rendkívül érzékeny a genetika által fölvetett társadalmi kérdésekre is. De könyvében inkább az emberi múlthoz fordul, vagyis azt meséli el, mi az, amit a genetika el tud nekünk mondani az evolúciónkat és a társadalom fejlődésének mintáit illetően, és mi az, amit nem. A biológiai ismereteket a történelem, a kultúra, a demográfia és a nyelvtörténet szempontjaival együtt vizsgálja. Ugyanakkor az egyik legjobb mai mesélő. Metsző humorú, szellemes és felvilágosult. Mondhatnánk azt is, hogy ez a könyv csillogóan szellemes mese a mutációról, a molekuláris órákról, a sziámi macskáról és a determinációról. Jones az a ritka jelenség a genetika diadalittasságának időszakában, aki végtelenül szerény a szakterületét illetően. Csak a nagy egész részeként hajlandó vizsgálni.

Mutass kevesebbet