A gödöllői művésztelep

A XX. század első évtizedében szerveződött gödöllői művésztelep - hasonlóan a korszak más, szecessziós csoportosulásaihoz - a művészetek szintézisére törekedett. A művészet minden ágát művelték Gödöllőn, a ház, az otthon megépítésétől a nagy falképeken át, a mesekönyv-illusztrációkig. Élet és művészet, művészet és etika összefonódása jellemezte munkásságukat, melyet a szeretet, az egyszerűség és természetesség, a művészet által megnemesedett ember eszménye vezérelt. Hitték, hogy a művészet a szépség és az igazság hordozója, a művészetként átélt munka pedig az élet értelme. Ideáljuk a paraszt-kézműves életforma, legfőbb tanítójuk a népművészet volt. Tevékenységük egyik kiemelkedő része az a hatalmas gyűjtőmunka, amelynek során az ország különböző tájait járva lerajzolták a paraszti élet használati tárgyait, a viselet darabjait és díszítőmotívumait, megörökítették az élet mindennapjait és az ünnepek szokásait. Ezt a formakincset, motívum- és színvilágot használták fel saját művészetükben. Ennek alapján kísérelték meg, hogy a korszak nagy, egyetemes áramlataihoz hasonlóan kialakítsanak egy jellegzetes szimbólumrendszert és dekoratív stílust. Ez a törekvésük főleg az iparművészetben járt eredménnyel, melyben szerencsésen találkozott az ihletet adó népművészet gazdagsága és dekorativitása, kézműves tevékenységük szakmai igényessége és a szecessziós stilizálás szelleme.

Mutass kevesebbet