A gyémánt / Wicklow, a kém

Mark Twain és Bókay János regénye egybekötve. WICKLOW, A KÉM. Íme a történet, melyet az őrnagy elmesélt nekem. Amennyire csak tudom, szószerint közlöm: 1862/63. telén Fort Trumbull parancsnoka voltam New-London mellett Connecticutban. Az életünk itt talán nem volt olyan eleven, mint az „ellenség előtt" - mindenesetre azonban a maga módján elég eleven volt - s nem kellett attól tartanunk, hogy az agyállományunk összezsugorodik, mert mindig volt valami, amivel a gondolataink foglalkozhattak. Így például akkortájt - hogy csak egyet is említsek - északon tele volt a levegő titokzatos hírekkel: a lázadók kémei állítólag ott bujkáltak mindenfelé, hogy az erődítéseinket felrobbantsák, hogy a szállásainkat felgyújtsák, hogy ragállyal fertőzött ruhadarabokat csempészszenek a városainkba és egyéb hasonlókkal. Hisz bizonyosan emlékszik ezekre. Mindez alkalmas volt arra, hogy megtartsa az éberségünk s a garnizonélet hagyományos unalma ne kaphasson lábra. Azonfelül rekrutákat kellett kiképeznünk, ami annyit jelent, hogy pillanatnyi időnk se volt a lustálkodásra, álmodozásra és arra, hogy sokat bámészkodjunk. Minden éberségünk és vigyázásunk ellenére azonban az újoncok fele, akiket egy nap beállítottunk és munkába vettünk, még ugyanazon az éjszakán kereket oldott A GYÉMÁNT Részlet a könyvből: Az ékszerész a boltajtó felé fordult, alázatos mosolyra húzta száját és mélyen bókolt. - Van szerencsém, méltóságos uram. Az ajtóban egy tekintélyes térfogatú kopasz kis ember állt, borotvált arccal és aranykeretes pápaszemmel. Most a segédhez fordult az ékszerész : - Takács, szolgálja ki ezt az urat, én nem érek rá. A boltiasztal előtt álló fiatalember, aki néhány ezüst cigarettatárca között válogatott, feltekintett, felhúzta szemöldökét, mintha csodálkoznék vagy bosszankodnék, de ahogy megpillantotta az ajtóban álló kopasz kis embert, megértő mosoly suhant arcára. Az ékszerész már ott állt újonnan érkezett vendége előtt és hiába nyújtogatta feléje kezét. - Mivel szolgálhatok, méltóságos uram ? A kis kopasz hatalmas zsebkendőt húzott elő, megtörölte sima, fényes homlokát, megigazította pápaszemét és így szólt: - Ide hallgasson, Altmann úr, valami egész páratlan dolgot szeretnék, valami... - Az eljegyzésre, úgyebár ? - vetette közbe bizalmaskodva az ékszerész. - Igen, a lányom eljegyzésére. Persze maga már erről is tud. Egy szóval valami rendkívülit.

Mutass kevesebbet