A Győztes

Nehéz ​lenne megmondani, mikor kezdődött tulajdonképpen ez a történet. A fény utáni vágy velünk születik, mint a virágokkal. Ezt a vágyat először azon a ragyogó nyári reggelen éreztem, mikor Tírusztól északra a tengerparti homokban feküdtem, és betöltött a gyűlölet nővéremmel, Illyrikával szemben. Aztán gyűlölni kezdtem magam, mivel őt gyűlöltem, hiszen végeredményben nem tehetett róla, hogy beteg, vagy ahogy az emberek suttogták egymás között, hogy démonoktól megszállott. Nem azok miatt az őrjöngő dührohamok miatt gyűlöltem, amik időről időre elkapták. Ilyenkor csikorgatta a fogát, tépte a haját, és a földre vetette magát vagy a tűzbe – attól függően, hogy éppen hol állt. Ez évek óta újra meg újra előfordult, és ehhez már hozzászoktam. Emellett voltak idők, amikor csaknem normálisan viselkedett, habár mindig volt benne egy kis különös idegenség. Olykor összekulcsolt kézzel ült, és üres tekintettel bámult a levegőbe. Arcának valami felnőttes, szinte öreges kifejezése volt, és a hangja, amikor megszólalt, mintha nagyon-nagyon távolról érkezett volna. Egyébként csak igen ritkán mondott valamit.

Mutass kevesebbet