A halál folyója

A nyolc egyenruhás náci SS-katona léptei alatt hangosan dobogtak a hosszú folyosó kőlapjai. A tölgyfaládák, melyeket a férfiak cipeltek, kisméretűek voltak, de annál nehezebbek - olyannyira, hogy négyen vittek egyet. A műveletet felügyelő őrmester kiadta a parancsot az első négy katonának, mire azok sajgó derékkal a padlóra eresztették az általuk hordozott ládát. Az őrmester letérdelt, kiütötte a reteszekből a biztosítószegeket, és felhajtotta a láda fedelét. Az idő- és rozsdamarta zsanérok fájdalmasan felcsikordultak, éles hangon bizonygatva, hogy már régen tettek ilyet velük. Még a halványan megvilágított, füsttől homályos folyosón is olyan eleven sziporkázással csillogott a láda tartalma, mintha minden fényét most akarta volna kiadni magából... Évtizedekkel később még mindig ugyanezekért a kincsekért folyik a hajsza. Mindenre elszánt emberek vágnak át az amazonasi őserdőn, küzdenek meg a vad bennszülöttekkel, az éhes aligátorokkal, a félelmetes vízesésekkel és a múlt kísértő árnyaival, hogy a végén megtorpanjanak és rádöbbenjenek: pojácák mindannyian, akik azért töltötték életüket mosolygó álarc mögött, mert képtelenek voltak szembenézni igazi énjükkel. Hogy mi képesek vagyunk-e rá? Ezt ki-ki döntse el saját maga.

Mutass kevesebbet