
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 20 800 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
"Azt hiszem, itt az ideje, hogy az emberek megtudják: a halál egyáltalán nem létezik, legalábbis nem úgy, ahogyan elképzeljük." A haldoklás és a halál kutatásának területén talán egyetlen tudós sem szerzett magának olyan kiemelkedő nevet, mint a svájci születésű Dr. Elisabeth Kübler-Ross, aki hosszú órákat töltött haldoklók ágya mellett, feljegyezte viselkedésüket és mondanivalóikat. Kutatómunkájáról és annak eredményeiről szóló beszámolói új megközelítésben jelenítik meg a halál - eddig tabuként kezelt - témakörét. A doktornő személyes tapasztalatait is megosztja az olvasóval, melyek egyértelműen alátámasztják kutatási eredményeit. "A halál átmenet egy új tudatállapotba, ahol az ember továbbra is érez, lát, hall, ért és nevet, és ahol képes a további gyarapodásra. Ebben a fényben tudatosodik bennünk, milyen lehetőségekkel rendelkeztünk életünk során, miközben végtelen szeretet árad felénk." Itt az idő, hogy valóban kamatoztassuk azt a tudást, hitet, szeretetet, amit a haldoklóktól kapunk.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789632911120 |
|---|---|
| Kiadó: | Bioenergetic Kiadó |
| Kiadás éve: | 2012 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kiadás sorszáma: | Átdolgozott kiadás |
| Nyomda: | Kaposvári Nyomda Kft. |
| Borítótervezők: | Szabó Zoltán |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 80 oldal |
| Fordítók: | Makra Júlia |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 19.50 cm |
| Súly: | |
| Kategória: | Paratudományok / Pszichológia |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.