A hallás iskolája

Az 1981-es Nobel-díjas, Elias Canetti memoárjának első kötete, A megőrzött nyelv nagy sikert aratott már a magyar olvasók körében. A második kötet, amelyben az író életének következő tíz esztendejére, az 1921-től 1931-ig terjedő időszakra emlékezik vissza, nem kevésbé érdekes és izgalmas olvasmány. A bensőséges lélekrajz mozgalmas eseménykrónikával párosul benne. Canetti, túljutván a kamaszkor viharain, az első világháború utáni, megtépázott Németországban és Ausztriában: Frankfurtban és Bécsben kezdi meg felnőttéletét. Anyja vegyésznek szánta, és ő eleinte nem is tiltakozik ez ellen, szorgalmasan jár a bécsi egyetemre, noha tudja, hogy soha nem lesz belőle vegyész: lelke mélyén már gyökeret vert a bizonyosság, hogy csak író lesz, semmi más. Szinte öntudatlanul keresi azt a társaságot, amely szellemi életére meghatározó lehet, s közegét először Karl Kraus lenyűgöző előadásain, Kraus rendkívüli szeményében és híveiben találja meg. A két világháború közötti Bécs majdnem minden régi ellen protestáló, izgalmat kereső és teremtő légkörében talál otthonra. De nemcsak szellemi hazáját leli meg itt, hanem életre szóló szerelmét, lelki támaszát és társát, későbbi feleségét, Vezát is. Életének e meghatározó időszakában fogan meg benne a Tömeg és hatalom eszméje, és ekkor írja a Káprázat-ot is, melynek keletkezési körülményeiről - mű és valóság kapcsolatáról - részletesen tudósít memoárjában. A zaklatott külvilág hangos eseményei - például az 1927. július 15-i véres bécsi munkásmegmozdulás vagy a Berlinben összeverődött nemzetközi művésztársadalom botrányoktól zajos mindennapjai sajátságos hátterét alkotják a férfivá érő író belső fejlődéstörténetének.

Mutass kevesebbet