A harmadik magyar történelmi emigráció

Ezek az írások több mint ezeréves történelmünknek kb. 1938-tól 1956-ig tartó szakaszát ölelik fel. Írójuk az események közeli tanúja, számos szereplő barátja vagy ismerőse volt. Tagja egy ifjúsági mozgalomnak, mely később Teleki Pál nevét vette fel, sebesültje a doni csatának illegális lapszerkesztője és fegyveres résztvevője az ellenállási mozgalomnak, az 1945-ös Független Kisgazdapárt Külügyi Osztályának vezetője, majd az ÁVO kínvallatottja és a nagy összeesküvési per vádlottja, szabadulása után pedig az európai, majd amerikai emigráció nyitott szemű tagja. Mohács óta a bujdosók népe vagyunk. Olyan szervezett emigráció azonban, amilyen az 1947-es szovjet-kommunista puccs után alakult Amerikában, csak kettő volt azelőtt: a Rákóczi- és a Kossuth-emigráció. Mindhármat az jellemezte, hogy egy vesztett szabadságküzdelem után a nemzet megválasztott vezetői nemzetük függetlenségének visszaszerzésére a nagyhatalmak segítségét próbálták megnyerni. Az 1946: I. tc. alapján az ideiglenes államfői tisztséget viselő Varga Béla volt házelnököt és az utolsó alkotmányos miniszterelenököt, Nagy Ferencet, valamint a menekült minisztereket, pártvezetőket, parlamenti képviselőket tömörítő Magyar Nemzeti Bizottmányt (amelyet később 56-os vezetőkkel egészítettek ki) a nyugati hatalmak kvázi ellenkormánynak ismerték el. Ennek az emigrációnak az eszméivel, tevékenységével, eredményeivel foglalkozik jelen kötetünk. E kéthavonta megjelenő sorozatunk a magyar történelem kiemelkedő eseményeiről és sokszor mártírhalálukig hű magyarokról szól, akik néha meg tudták fordítani a történelem kerekét is. A sorozat célja: eltüntetni a fehér foltokat közelmúltunk történelméből; az oly sok, e korra vonatkozó tévhitet eloszlatni; és sikereinket, hibáinkat tudatosítani közvéleményünkben.

Mutass kevesebbet