
(3 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 250 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Idősebb ALEXANDRE DUMAS-nak (az ifjabbik az ő balkézről való fia) már a vezetékneve kész regény, apai nagyanyját, egy elszegényedett francia nemesúr bennszülött rabszolga kedvesét hívták így egy tengerentúli ültetvényen. Az ültetvény csődbe ment, a kedvest elvitte a járvány, a francia nemesúr hazájába megtérvén gondolt egyet, és négy gyermekük közül a legidősebbiket mégiscsak magához vette örökösének (a többieket eladta rabszolgának). Ez a sarj idővel Napóleon tábornoka lett, kegyvesztetten, korán szállt sírba, s legfőképpen ambíciót hagyományozott fiára, aki a jogi pályán indult el, de a színház vonzereje az irodalomhoz térítette. 1844-ben Párizsban szétkapkodták a folyóiratot, amely folytatásokban közölte minden idők egyik legszórakoztatóbb, legfordulatosabb kalandregényét. Valódi hőse igazából a negyedik testőr, D'Artagnan. A címben foglalt hármak - akik közül, ha igaz, és már miért ne lehetne, Athost Victor Hugóról, Porthost önmagáról, Aramist pedig Alfréd de Vignyről mintázta Dumas, tollvégre kapva mintegy a nagy romantikusok élbolyát - előbb párbajoznak vele, majd csapatukba fogadják („Egy mindenkiért, mindenki egyért!"), utóbb meglengetik előtte tollas kalpagjukat, mert maguknál különbnek ítélik. Csupán a kezdet, hogy Richelieu bíboros fondorlatát keresztülhúzva ő, csakis ő óvhatja XIII. Lajos nejének, Ausztriai Annának jó hírét... A történelmi melodráma felejthetetlen figurái időközben önállósultak, színpadi, filmes átdolgozásban az egész világ ismeri őket. Kérdés, hogy mennyire jól. Mégiscsak más az igaziba belekóstolni: aligha véletlen, hogy ezen a pompás történeten lelkes olvasók nemzedékei nőttek föl.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789630789875 |
|---|---|
| Kiadó: | Európa Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 2010 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Szekszárdi Nyomda |
| Kötés típusa: | kemény papír kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 687 |
| Fordítók: | Csatlós János |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 15.00 cm, Magasság: 21.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Irodalom / Szépirodalom / Szórakoztató Irodalom / Akció, Kaland,krimi / Irodalom / Szépirodalom / Gyermek- És Ifjúsági Irodalom / Regények |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Zseniális. Lebilincselő. Letehetetlen. Kiválóak a folytatásai is. A karakterek annyira jól vannak megírva, ami ritka a szépirodalomban is. És persze remek korrajz, fordulatos kalandok.
Imádtam és imádom Dumas ezen regényét! Izgalmas, érdekes, nagyon jó kor ábrázolás, igazi kaland regény. Nem lehet letenni, minden korosztálynak kiváló olvasmány!
Történelmi regény, melynek szereplői - pár kivétellel - valós személyek. Beleértve a testőröket is. Lebilincselő olvasmány, mely a barátságról, hűségről és bátorságról szól. Egyik ebből készült film sem követi a regény cselekményeit, ezért megéri legalább egyszer elolvasni. A tévhitekkel ellentétben: NEM Richelieu bíboros a gonosz főhős a történetben. Ezt Dumas az önéletrajzában is külön kihangsúlyozta.