A hasraesés művészete

"Eljött a nap, a Rendes Évi Bankett napja. Azon az estén egy nagy és ködös közép-angliai város villáiban, lakásaiban és szállodaszobáiban egyszerre több mint kétszáz könyvelő öltözött szmokingba. Charles Peacock... ösztövér alakján hófehér ingben, fél lábon állt a tükör előtt. Töprengve, gondterhelt arccal nézte benne felhúzott lábát, amint épp belbújtatta nadrágja szárába. Mikor a másikra is ráhúzta a nadrágot, búcsúmosolyt küldött utána. Begombolkozott, ezzel végképp megszabadult meztelenségétől, s ez olyan jó érzés volt, hogy újra meg újra kiélvezte, előbb az öltözőasztal tükrében, aztán a fürdőszoba kis- és nagytükrében, miközben e különböző szemszögekből nagy nehezen összeállt szilánkjaiból az a Charles Peacock nevű, fölöttébb bizonytalan lény, aki harmincnyolc évvel ezelőtt itt született, ebben a füstszagú városban, és azóta is itt él, mégpedig - s ezt embelt fővel mondhatja - nem is olyan rosszul..." A huszadik századi angol irodalom nagy elbeszélőket adott a világnak. W. Somerset Maugham, Graham Greene és mások mellett méltán sorolhatjuk közéjük V. S. Pritchettet is. Az angol próza "nagy örege" egyidős évszázadunkkal. Bejárta Európát, London és New York városi életének avatott krónikása, de regényei, elbeszélései szinte az egész emberi univerzumot felölelik. Mélyenszántó pszichológiával és csillámló humorral mutatja be. Kötetünk az író pályájának hosszmetszetét adja, a korai A szent-től egészen az 1979-ben megjelent Pritchett-gyűjteményből vett darabokig, érzékeltetve a szerző bravúrosan sokirányú érdeklődését és ismeretanyagát.

Mutass kevesebbet