
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
356
hűségpont
Hogy működik az alku?
Dolgozatom témája a Müncheni Kódex határozószó-, névutó- és igekötőrendszere, e három szófaji kategória összefüggésének, kölcsönviszonyának, a kódex által dokumentált fejlődésének, illetőleg fejlettségi állapotának vizsgálata. Munkám középpontjában a határozószók kategóriája áll. A határozószók kialakulásának vizsgálata során így kerül be dolgozatomba néhány (határozószóvá fejlődés útján álló) ragos névszó, a határozószók továbbfejlődésének vizsgálata során pedig a névutók és igekötők rendszerének elemzése válik szükségessé. A feldolgozás során tehát a határozószók leíró szempontú bemutatásával párhuzamosan a történeti aspektust is igyekszem érvényesíteni, oly módon, hogy az egyes határozószókat belehelyezem a diakrón bizonyítás síkjába, a nyelvtörténet fejlődésébe. Igyekszem rámutatni arra, hogy az adott határozószó a fejlődésnek milyen szakaszán áll, a határozószók ismert fejlődésének melyik fázisát képviseli. Nyilván nem áll valamennyi határozószó ugyanazon a fejlődési fokon, sőt ugyanazon határozószó több fejlődési alakban is szerepel. Éppen ezért vizsgálom a már -„kész" határozó szókon kívül a határozószóvá válás stádiumában levő leendő határozószókat, valamint a határozószók más szófajba (igekötő, névutó - kötőszó, módosítószó) való továbbfejlődését is, hogy a fejlődésbeli állapotot a fent felvázolt módon meg lehessen ragadni.
Mutass kevesebbet
| Sorozatcím: | Nyelvtudományi Dolgozatok |
|---|---|
| Kiadó: | ELTE |
| Kiadás éve: | 1971 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | ELTE Sokszorosító Üzem |
| Nyomtatott példányszám: | 250 |
| Kötés típusa: | tűzött papír |
| Terjedelem: | 206 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 15.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Kategória: | Nyelvészet |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről