A hét szent rendalapító és műve

A szentek életrajzával, különösen ha nagy rendalapítókról van szó, valahogyan úgy vagyunk, mint a monumentális emlékművekkel. Minden nemzet és közösség tiszteli nagyjait és hőseit. Arra törekszik, hogy nevüket és szerepüket művészi emlékművel örökítse meg. E célra a legnemesebb anyagot és a legszebb helyet választja. Az Egyház hasonlóképen cselekszik. Emlékművet emel hőseinek és nagyjainak. A szentek életrajza ugyanis emlékműszámba megy. Célja megörökíteni a Krisztus követésében és az Istenanya szolgálatában valóban naggyá vált egyéniségek nevét és hirdetni az életalakításukban és művükben megnyilvánuló isteni alkotóerő dicsőségét. Itt is áll, hogy a legnemesebb anyagot kell választanunk. Ez az írott szó, az élő nyelv, melynek zengzetes dallama és zseniális kifejezőereje - főképen ha anyanyelvünkről van szó - minden másnál alkalmasabb a szentek egyéniségében és művében rejlő isteni kegyelem átitatta lelke és Szentlélek megszentelte szíve. Nincs ennél nemesebb hely, ahol az apostoli gondolat és a Mária-kultusz nagyjainak méltó emléket állíthatnánk. Itt valóban szentélyben vannak. Nem zavarja őket a mindennapi élet tülekedésének piaci lármája és nem lepi be emléküket a köznapi gondolkodás és ellaposodás pora. Az emlékmű készen áll. A leleplezést az olvasó végzi, aki türelemmel végiglapozza e szerény könyvet és megismerkedik dicső hőseink, a Hét Szent Rendalapító életével. Mielőtt azonban lehullna a lepel és az olvasó szeme az emlékművet szemlélné, legyen szabad pár szóval megmondani, hogy az isteni Gondviselés. Aki a Hét csodálatos egyéniségét beiktatta a történelembe, mily küldetést bízott rájuk és ők mennyiben feleltek meg hivatásuknak.

Mutass kevesebbet