A hiszti...

Egy egész könyv csak a hisztiről? Első pillantásra azt gondolhatnánk: „Hogy lehet egy egész könyvet csak a hisztinek szentelni? Mit lehet vajon írni erről a témáról azon kívül, ami úgyis teljesen nyilvánvaló?" Be kell vallanom, amikor először gondoltam e könyv megírására, hasonló véleményen voltam magam is: hogyan lehet megtölteni annyi fejezetet egyetlen témáról, a hisztiről? Ekkor azonban elkezdtem szülőkkel beszélgetni - olyanokkal, akiknek gyermekük épp a „klasszikus hisztizős" időszakát élte; és olyanokkal, akiknek már idősebb volt a gyermekük, ám még élénken emlékeztek rá, mennyire kimerítő volt számukra az az időszak, amikor nap mint nap a hisztivel kellett megküzdeniük; sőt olyan szülőkkel is találkoztam, akiknek a gyermekük ugyan idősebb volt már, mégsem szokott le a hisztizésről. Nagyon meglepett, amit gyakran szinte tréfálkozó felhanggal hallottam a szülőktől - például egy háromgyerekes apukától: „Hisztis történetekre kíváncsi? Egy egész könyvre valót tudok magának mesélni - és akkor még csak a feleségem hisztizéséről beszéltem!" Egy másik szülő így nyilatkozott: „Nagyon szeretnék jó példát mutatni a gyerekeknek, de sajnos gyakran én magam is hisztizni kezdek, ha valami nagyon felbosszant." Úgy tűnik, valójában a hisztériás rohamok, az „ötperc" és a „dilibogár" megnyilvánulásai nem korlátozódnak kizárólag a „borzalmas második évüket" élő tipegőkre, hanem ugyanolyan jellemzőek sok idősebb gyermekre - és nem kevés felnőttre - is!

Mutass kevesebbet