A hit reményében

Régebben nem gondoltam arra, hogy valamikor könyv formájában is napvilágot látnak itt egybegyűjtött írásaim. Nem is ilyen szándékkal vetettem őket papírra. Az események és élmények az életbölcsesség magvainak csipkedésére vezettek. Ezeket akartam megosztani a Hitélet olvasóival. Ez néha jól sikerült, máskor kevésbé. De írtam, mert az Ige napszámosa nem állhat meg, hogy verejtékét törölgesse. O remél abban, hogy eljön majd az a nap, amikor Más törli le könnyeit és verejtékét. Én pedig Őmiatta írok. Ő ajándékozott meg élettel és hittel, ő adta kezembe a tollat. De szüleimet és az embereket is, hogy növekedhessek emberségemben. Ezt a növekedést pedig mint hívő csak úgy tudom elképzelni, hogy Fiához váljak hasonlóvá, hogy eljussak - Pál apostol szavai szerint - „oly életkorra, amelynek mércéje Krisztus teljessége; hogy ne legyünk már ingatag gyermek, és ne vessen minket ide-oda a tanítás bármely szélfúvása emberi megtévesztéssel és tévedésbe ejtő álnoksággal" (Ef 4, 13). A krisztusi teljességre való eljutás útja a megtestesülés, az emberré válás útja is. írásaimban ezért igyekszem, Szent Ferenc atyánk buzdítását is meghallgatva, „egyszerűen és világosan" kifejezni magamat, mert már mások is megállapították, hogy az igazság és a nagy dolgok az egyszerűségben rejlenek. Úgy érzem, hogy a tollat is a megtestesülés szolgálatába kell állítani, hogy az Isten, aki olyan érthetően szólt hozzánk, ne váljon érthetetlenné túlzott „tudományos teologizálásunk" folytán.

Mutass kevesebbet