A hömlöc lábánál

Gondolkodik az ember, meghallgatja mások véleményét, saját lelkiismeretének szavát, hogy választ találjon a kérdésre: érdemes-e foglalkozni ma az eltűnt, betemetődött korszakokkal? Az ifjú- és középgenerációk számára felidézni népünk hajdani arcát, szokásvilágát, életmódját? Egyáltalán szót ejteni arról a vidékről, amelynek dicső múltja van, de törpévé zsugorodott a jelene? Kopnak, elszakadnak a népi hagyományok szálai, elszíntelenednek az egykor piros betűs napok, ünnepek. Van mit temetnünk, ám a latin közmondás szerint akinek nincs múltja, annak jövendője sem lesz. Mi hiszünk e közmondás igazában, ezért vállalkoztunk arra, hogy a mai jeltelen, színtelen, érdektelenséget tanúsító világban felmutassuk múltunk általunk fölfedezett értékeit. A múlt vizsgálata, a gyűjtőmunka során fellelt igen bőséges anyag bárkit rádöbbenthet arra, hogy olyan, belső összetartó erővel bíró emlékhalmazra bukkantunk, amely a kárpátaljai és minden bizonnyal az egyetemes magyarság történelmi és kulturális örökségének része. Anonymus jó háromszáz év múltán, szinte szájhagyományok nyomán írta meg a honfoglalás történetét. Nekünk a szóbeli adatközlők mellett segítségünkre voltak az írott forrásként szolgáló anyakönyvek, jegyzőkönyvek, igen értékesnek tekinthető népi füzetek. Ezek alapján állítottuk össze ezt a monográfiát, amelyet magunk sem tekintünk teljesnek, de hitelesnek mindenképpen.

Mutass kevesebbet