
(1 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 8 820 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
A magyarok bejövetele, a Kárpát-medence meghódítása mindig is foglalkoztatta a magyar közvéleményt, első ismert történeti munkánk, Anonymus Gestája is ennek históriáját meséli el. Elődeink megjelenítése szintén hosszú múltra tekint vissza: a vezérek szerepelnek a 14. századi Képes krónika miniatúráin, Thuróczy művének fametszetein és a 16–17. századi főúri képgalériák olajfestményein is. E művek persze elsősorban koruk ízlésvilága szerint jelenítették meg a honfoglalókat. A múlt felé fordulás, a régiesnek tűnő viseletek ábrázolása a romantika idején kezdődött meg, de ez a múlt akkoriban mégelsősorban a török időket jelentette. A reálisabb ábrázolásokra még várni kellett. Szükség volt ehhez a régészet fejlődésére, a keleti lovasnépek megismerésére vagy a magyar folklórkincs feldolgozására is. A könyv két részből áll. Egyfelől az utóbbi évek régészeti eredményeit, legszebb leleteit szeretnénk bemutatni, olyan szemet gyönyörködtető tárgyakat, amelyek eddig kevéssé kerültek a nagyközönség elé, s még nem váltak „közismertté”. Maguk a sírokat feltáró régészek vallanak arról, hogy hogyan, milyen körülmények között kerültekújra napvilágra e leletek. Megismerkedhetünk azokkal a kelet-európai lelőhelyekkel is, amelyek „magyar gyanús” tárgyakat rejtettek. A második részben pedig azt tekintjük át, hogy e sírok tartalma alapján valójában milyen következtetéseket lehet levonni: milyenek is lehettek elődeink ruhadarabjai. Kunkorodott-e a csizma orra, hegyes volt-e a süveg, merre is záródott a kaftán. Őseink öltözködését a tárgyakról készült fotók és magyarázó ábrák mellett művészi rekonstrukciós rajzok hozzák még közelebb az olvasókhoz.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789632276250 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Magyar őstörténet |
| Kiadó: | Helikon Kiadó |
| Kiadás éve: | 2014 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Generál Nyomda |
| Borítótervezők: | Tillai Tamás |
| Kötés típusa: | fűzött kemény papír |
| Terjedelem: | 188 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 17.00 cm, Magasság: 21.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Történelem / Középkor / Magyar / Művelődéstörténet / Kultúrtörténet / Történelem / Régészet |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről