A hullámok

Az átmenetek hajnal és napnyugta közt színpadi megvilágításba helyezik az éppen soron lévő jelenetet, s egyben aláfestik a szereplők életének következő fázisát. Az elején még gyermekek, együtt élnek vidéken, mélyen átérzik a külvilágot, a természettel és egymással való kapcsolatukat - egy ártatlan csókváltás Jinny és Louis között (amelyet traumatikusan ellenpontoz két cseléd sokkal vadabb, meglesett csókja) felbolydítja és átrendezi a kis társaság viszonyrendszerét. Azután a lányok és fiúk különböző iskolákba kerülnek, felnőnek, és közös gyászuk lesz: bálványuk, Percival meghal Indiában. Susan feleségül megy egy gazdálkodóhoz, Jinny az előkelő társaság ünnepelt szépe, Louis pénzember, Neville irodalmár, Rhoda egyre inkább magába fordul, végül megöli magát. Bernard, aki hajdan byroni pózban tetszelgett, ír - s noha jóformán egyetlen művét sem fejezi be, az ő hosszú monológja zárja a regényt, elemzi és bontja ki a fő témát: az egyéniség, az önazonosság paradoxonát. Mindnyájan egyéniek vagyunk, körülményeink, tudásunk, döntéseink és választásaink tesznek bennünket azzá - de mindez mit sem ér, ha nem másokkal együtt, mások javára vagyunk azok. A halál, a szétválás, a sorscsapások sem számolhatják fel ezt a kapaszkodóul szolgáló, örök-állandó tudatot. És megfordítva: egy ember, egy halandó elmúlásáról, betölthetetlen hiányáról sem olvastunk még szebb, himnikus sorokat.

Mutass kevesebbet