A hullámzó Balaton

Parti Nagy Lajos nem bánik kesztyűs kézzel a magyar nyelvvel: mindent kihoz belőle, ami kihozható. Szétszedi, majd összerakja a szavakat és kifejezéseket, abajgatja, csinosítja a nyelvet. Keze nyomán a legkopottabb szavak is megtelnek valami újfajta ízzel, s olybá lesznek, mint azok a nők, akik kivirágoznak, ha szeretik őket. És Parti Nagy szereti a szavakat, miképpen azok is őt. Maghajolnak előtte, vagy vigyázzba vágják magukat, s olyan is akad, amelyik a nyakába csimpaszkodik. Így kínálkoznak fel az író számára, aki "novellamakettekbe" rendezi őket, de úgy, hogy ezek a makettek lecsupaszított szerkezetükkel is egy nagyon ismerős, jóllehet kevéssé szerethető világot tárnak elénk. A roncsolt, tört, fiktív monológokban groteszk és szürreális, álomszerű és szociografikus, bizarr és fantasztikus motívumok fonódnak egybe, meghökkentő szókapcsolások, nyelvi bravúrok és szójátékok követik egymást. E grammatikai tér szereplői között találjuk többek között a nagy evészet sportbajnokát, a kukatúró öregasszonyt, a vízilénnyé átváltozó, rejtélyesen eltűnő munkásembert, és néhány, az új időkhöz kiválóan alkalmazkodó mesehőst is. Parti Nagy Lajos: nyelvkirály. A hullámzó Balaton: a nyelvkirályság.

Mutass kevesebbet