A huszadik század

A ​huszadik század az izmusok és a felgyorsult történelem művészetének kora. Az új század hatalmas tudományos, technikai és emberboldogító illúziókkal és elszánt avantgárd törekvésekkel indul, ám igen gyorsan kiderül, hogy bizonyosság a művészetben – ha elképzelhető egyáltalán – csak rövid életű lehet. Kísérletezés vagy halál. Új megoldások, új elméletek, új formanyelvek lázas kutatása folyik. Ritka az olyan alkotás, amelynek tartósan és egyöntetűen tapsolna mindenki. Akire azonban hosszasan figyelnek – mint például az új és újabb irányzatok forrására, összegzőjére: Picassóra vagy Mondrianra, Baconre; Chagall, Magritte, Miró nevét sem feledve –, az kikezdhetetlen mítosszá válik. De ott van a különös divat Dalíja, vagy a mexikói festészet Diego Riverája, egyre inkább értékelt feleségével, Frida Kahlóval, aki Bretonnak bizonygatja, hogy nem szürrealista. A művészet történetének tizenötödik kötete a huszadik század művészetét elemzi, amelynek sokféle, szüntelenül változó, olykor önmagunkkal is meghasonló képei időben oly közeliek bár, ki tudja, „múltszázadiságukból” mire emlékszünk, mit őriztünk meg. A kötet tanulmányain, a felvételek és rajzok során keresztül az Olvasó korunk esztétikai jelenségeinek átfogó megértéséig juthat el, a gazdag bibliográfia pedig abban segít, hogy ismereteit az egyes tárgykörökben tovább bővítse.

Mutass kevesebbet