A II. világháború rejtett erővonalai

Czetter Antal régóta Svájcban él. Távol a fizikai hazától, de állandóan a magyar szellemi hazában. A történelem, illetve benne a máig hatékony hazai modernizátorok megakadályozták azt, hogy „céhbeli" történész legyen, de azt nem tudták megakadályozni, hogy gondolkodó magyarként, szellemi józanságával segíthessen a történelmi tisztánlátásban honfitársainak. Az ő munkásságának a jelentősége éppen abban áll, hogy a „céhbeliek" sokszor korlátos szemléletének eredményeit - más összefüggésben! - újragondolja. Különösen fontos ez olyan könyvtárnyi szakirodalom esetén, mint például a II. világháború. Egy olyan problémakörben, ahol ideologikus és nagyhatalmi érdekek sokszorosan meghatározzák még az „alapkutatások" aktuális eredményeit is. Czettler Antal egy kicsi, a XX. században zömmel vesztes nép, a magyarság képviselőjeként szálazgatja szét a sokszor már szinte forrássá vált kutatási eredményeket s bizonyos kérdésekben pedig a személyesség, a „korábban születés kegyelmét" is használja. Részlet Tőkéczki László előszavából Hatvan év távlatából visszatekintve a II. világháború előzményeire, nem tudok szabadulni az egyik legkiválóbb brit hadtörténész, Sir Basil Liddell Hart véleményétől: „1939 szeptember 3-án a nyugati hatalmak hadat üzentek a Német Birodalomnak. Teljesíteni akarták ama ígéretüket hogy segítséget nyújtanak a megtámadott Lengyelországnak, s megvédik függetlenségét. Végső céljuk azonban abban állt, hogy elhárítsanak egy fenyegetést, amely véleményük szerint saját biztonságukat veszélyeztette. A végső kimenetelt illetően egyik célt sem érték el. Nemcsak azt nem tudták megakadályozni, hogy Németország és Oroszország felossza Lengyelországot egymás között. Hat évig húzódó háború után belenyugodtak abba, hogy Lengyelország orosz uralom alá kerüljön. Ezzel cserben hagyták azt az országot; amelyért hadba szálltak." E véleményhez nincs sok hozzáfűznivalóm. Részlet a Szerző előszavábó

Mutass kevesebbet