
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 120 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
A második világháború éveiben a Harmadik Birodalom minden korábbinál nagyobb rombolóerőt képviselő fegyverek sokaságának fejlesztését finanszírozta, melyek eldönthették volna a háború kimenetelét. A különleges hadászati eszközök közt számos olyan akadt, amely a kor technikai szintjéhez mérten forradalminak számított: a megtorló fegyverek, az irányított levegő-felszín rakéták, a csupa szárnyszerkezetű lopakodó bombázógépek, az új generációs vadászgépek mind olyan fegyverek voltak, melyhez hasonlóak nem szerepeltek a szövetséges haderő gazdag haditechnikai eszköztárában. Akadtak köztük olyanok, amelyek harctéri alkalmazásra is kerültek, akadtak olyanok is, amelyek legfeljebb tervrajz formájában léteztek. A hivatalos történetírás évtizedeken át mereven elutasította a német atombomba létezésének lehetőségét is arra hivatkozva, hogy Adolf Hitler 1942 végén törölte a katonai célú nukleáris kutatásokat. A második világháború utáni évtizedekben előkerült tárgyi bizonyítékok, a titkosítás alól feloldott hivatalos dokumentumok azonban korántsem támasztják alá egyértelműen a fenti vélekedést, sőt szép számban akadnak köztük olyanok, melyek éppenséggel arra utalnak, hogy a német atomprogram nem torkollott csúfos kudarcba. Ma már tudjuk, hogy a Harmadik Birodalomban legalább négy kísérleti központban foglalkoztak az atomfegyverek kutatásával, és igazolást nyert az a feltételezés is, miszerint Németország rendelkezett sugárzóanyag előállításához szükséges atomreaktorral, amely lehetővé tette a radioaktív uránérc előállítását, és végső soron a náci atombomba előállítását…
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9639409863 |
|---|---|
| Kiadó: | Vagabund Kiadó |
| Kiadás éve: | 2006 |
| Kiadás helye: | Kecskemét |
| Nyomda: | Kaposvári Nyomda Kft. |
| Illusztrátorok: | Gino Marcomini |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 207 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 19.50 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Műszaki / Repülés / Történelem / Újkor-legújabb Kor / Egyetemes / Műszaki / Hadászat / Történelem / Hadtörténelem / Tudománytörténet / Történelem / Ii. Világháború / Műszaki / Hadászat / Fegyverek |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről