A jazz

E könyv először is azoknak szól, akik a jazzmuzsikát általában, minden megfontolás és meggondolás nélkül elutasítják. Természetesen egy pillanatig sem gondolhatom, hogy elolvasása után véleményük gyökeresen megváltozik; egy-egy ismeretterjesztő írás - szóljon a zene bármelyik ágáról, korszakáról vagy mesteréről - legfeljebb érdeklődést kelthet tárgya iránt, ám az illető zene hallgatását semmiképpen sem pótolhatja. Mégis úgy gondolom, hogy az elutasítás is csak akkor lehet hiteles, ha bizonyos ismeretanyagon alapul, ellenkező esetben nem egyéb akadékoskodásnál. Az „ellentábor" tehát e könyv elolvasása után megnyugtathatja magát, hogy negatív ítélete valamiféle ismeretanyagon alapul. Ha pedig egyik-másik olvasóban - aki a jazzmuzsikával valamilyen oknál fogva hadilábon állt - esedeg érdeklődést sikerült felkeltenem, az számomra kimondhatatlan örömet jelent. Másodsorban a jazzmuzsika rajongóinak írtam, abban a reményben, hogy ezután még jobban fogják kedvelni ezt a művészetet. Talán nem is elsősorban rajongásuk intenzitását szeretném fokozni, hanem mindenekelőtt minőségét javítani. A jazzmuzsika története ma már elég nagy és gazdag ahhoz, hogy vele kapcsolatban a tudatos kritikának az eddiginél nagyobb szerepet juttassunk. Hiszen az úgynevezett komoly zene minden múlt- és jelenbeli produktumát sem fogadjuk el mérlegelés nélkül - miért kellene éppen a jazzmuzsikával kapcsolatban lemondanunk mindenféle egészséges kritikai pozícióról? Több mint négy évtized tíz- és százezer felvétele ma már lehetővé teszi számunkra, hogy legalábbis hozzávetőlegesen meghúzzuk a jazztörténet fejlődésének alapvonalait, hogy különbséget tegyünk továbbfejlődő és elhaló tendenciái között. A kritikátlan jazzrajongás ugyanis pontosan az ellenkezőjét szolgálja mindannak, amit összefoglalóan kulturális fejlődésnek, vagy kulturális felemelkedésnek nevezünk.

Mutass kevesebbet