A jó magyar pálinka

Magyarország egyik csodájáról, az ezerarcú pálinkáról dalolja e sorokat a megasztáros Kontor Tamás, miközben tulipános pohara falán egy egész nép kincse gurul végig.Kincskereső úton járt e kötet két szerzője, Dlusztus Imre és Soós Kálmán is. Nemzeti italunk szűkre szabott hazájában arra keresték a választ: mi történt az elmúlt másfél évtizedben? Kinek és minek köszönhetjük a jó magyar pálinka reneszánszát? Mi a titka, hogy ennek az újjászületésnek az üteme a hazai borászat példás helyreállításáét is felülmúlta? Honnan az erő, hogy hazai hódolói népes táborát maga mögött tudva, ma már világhódító útra készül?Századok alatt nemesedett a pálinka kultúrája színárnyalatokban és szellemi mélyrétegekben bővelkedővé. Az ezredforduló előtt pár évtizeden át a keleti barbárságmartaléka lett mindaz, amit belőle öreg barátai a házi pincékbe, a vakablakokba, az élni akarásukba elrejteni nem tudtak. Azután röpke fél nemzedéknyi idő alatt lerázta magáról a ráaggatott büdös jelzőt, és megmutatta, hogy tényleg csoda: a zamatos magyar gyümölcs lelke.Ha jó kezekbe kerül ez a gyümölcs - akár prémium márkák főzőmestere, akár bérfőzdés vagy a kertvégi szaletliben a maga kedvét kereső, szabad ember bűvöli -, elemitisztaságában mutatja meg a lelkét. A jó magyar pálinka mámorossá és búskomorrá is tehet, de ha mértékkel merítünk belőle - megemel és megtart.Miközben gyümölcsnemesítőket és - termesztőket, pálinkászokat és borászokat, muzeológusokat és cukrászokat, politikusokat és tanárokat, főzőmestereketés bérfőzetőket faggatott a két újságíró, a pálinkáról tudni érdemes dolgok gazdag tára bontakozott ki. Tulipános poharunk mellett ebbe is érdemes belekóstolni.Tisztelgés e kötet mindazok előtt, akik a restik sötétjéből kiszabadították az aranyat érő nedűt, és azok előtt is, akik a kedvüket lelik vagy magukat keresik benne.

Mutass kevesebbet