
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 7 520 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
"...a jógi szakaszosan oldódik el az élettől. Kezdetben életének a legkevésbé lényeges szokásait nyomja el, amilyen a kényelmesség, a szórakozottság, az idő hiábavaló fecsérlése, elmeerőinek szétszórtsága stb. Ezután megpróbálja egyesíteni legfontosabb életfunkcióit: légzését, tudatát. Légzésének szabályozása, ritmikussá tétele, egyetlen módra - a mély alvás alatti légzésre - való korlátozása az összes légzésfajta egyesítését jelenti..." "Még a legelemibb jógagyakorlatoknak, az ászánáknak is hasonló a céljuk, hiszen aki valaha is eléri, hogy teste »teljességét« tudatosítja, »egység«-ként érezze, annak ez csakis a hieratikus testtartások valamelyikének gyakorlásával sikerülhet. Az élet végsőkig vitt leegyszerűsítése, a nyugalom, a derű, a szilárd testhelyzet, az ütemes légzés, az egyetlen pontra való összpontosítás stb. mind ugyanazt a célt követik, nevezetesen a sokféleség és töredékesség fölszámolását, a visszatérést, reintegrációt, egyesítést, a teljessé tételt. Ezzel el is mondtuk, hogy a profán emberi létből visszahúzódó jógi mennyire másféle, mennyivel mélyebb, igazabb - mert »ritmikus« életre talál; magára a kozmoszéra."
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9639303941 |
|---|---|
| Kiadó: | Cartaphilus Kiadó |
| Kiadás éve: | 2005 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Regiszter Kiadó és Nyomda Kft. |
| Borítótervezők: | Bányász Éva |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés, kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 574 oldal |
| Fordítók: | Horváth Z. Zoltán |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 11.50 cm, Magasság: 19.50 cm |
| Súly: | 0.40 kg |
| Kategória: | Paratudományok / Művelődéstörténet / Kultúrtörténet / Társadalomtudomány / Vallás / Sport / Jóga |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.