
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
94
hűségpont
Hogy működik az alku?
Derek Prince egy élő legenda a hit huszadik századi nagyjainak egiyke, aki máig is folytatja Isten szolgálatát. A modern egyháztörténelem egyik legnagyobb bibliatanítójaként vonult be a köztudatba, életműve több kontinensen gyakorolt döntő hatást tízezrek életére. Pályafutását filozófiaprofesszorként kezdte, majd ókori nyelvek tanulmányozásába fogott. A második világháborúban az észak-afrikai hadszíntéren "páli fordulat" következett be az életében: Jézus Krisztus kijelentette magát neki, és elhívta a szolgálatára. Munkásságának egyik fő műveként arra vállalkozott, hogy összefoglalja a bibliai kereszténység legalapvetőbb tanításait. A sorozat e harmadik kötete a keresztségekről szóló tanítást tartalmazza. Elsőként a vízkeresztségről olvashatunk egy alapos és elgondolkodtató tanulmányt, melyben megismerkedhetünk a keresztény vízkeresztség történelmi előzményeivel, bibliai gyakorlatával, és megtudhatjuk, miért ellentétes a Biblia tanításával a csecsemők megkeresztelése. A kötetben szereplő másik tanulmány témája a Szent Szellemben való keresztség. A szerző a tőleg megszokott kikezdhetetlen alapossággal ébreszt rá bennünket, hogy az Isten Szellemébe való bemerítkezés nélkül nem beszélhetünk bibliai kereszténységről.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9637453849x |
|---|---|
| Sorozatcím: | Karizmatikus Klasszikusok |
| Kiadás éve: | 2009 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Mesterprint Kft. |
| Borítótervezők: | Mező Imre Zsolt |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 215 |
| Fordítók: | Uzoni Péter |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 11.00 cm, Magasság: 18.00 cm |
| Súly: | |
| Kategória: | Vallás / Vallási Irodalom / Keresztény / Vallás / Vallási Irodalom / Egyéb |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.