A katona

A háború utolsó két évében a harcmodor technikai fejlődése olyan elképesztően ugrásszerűen fejlődött, hogy az egyes ember élete teljességgel a véletlentől vált függővé. A hadseregek sok katonája, akik szinte tökéletesen felőrlődtek a lövészárkokban, az állóháború két vagy három éve alatt alig kerültek szemtől szembe az ellenséggel, a foglyok kivételével, akiket valamely döntő eljárás után ejtettek. A régi, hősies értelemben vett háborús dicsőség megszűnt létezni. A háború értelmetlen borzalommá vált, amelyben a gépi erők széthúzzák, agyonsújtják és szétdarabolják az embert. A lövészárokban lapuló embernek nincs mit tennie, mint hogy passzív beletörődéssel megvárja, eltalálja-e a harci szer vagy sem, ugyanúgy, ahogy bajtársainak százait és ezreit eltalálta; és ha éppen előbújhat az árokból, az nem személyes bátorságának köszönhető, csupán jó csillagzatának, jósorsának.

Mutass kevesebbet