A kék madár

Hol ​volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Téres nagy országa volt annak a királynak, sok gazdag városa, pompás palotája, pincéje tele kinccsel, s hozzá még egy jóságos felesége meg egy lánykája, olyan gyönyörűséges szép, hogy a szépségéért mindenki csak úgy hívta, hogy Rózsa. így hát a királynak osztályrészéül jutott a világ minden szerencséje, s egyebet már nem is kívánhatott volna, legföljebb azt, bár örökké így tartana minden. Csakhogy ilyesmi nem jut ki még a királyoknak se! A királyné egyszer csak gyengélkedni kezdett, ágynak esett, és nem telt bele egy hét, halála miatt gyászba borult az egész udvar. Szegény király majdhogy az eszét nem vesztette bánatában. Bevonatott egy szobát fekete kárpittal, oda zárkózott, keserűségében ott veregette fejét a falba, de olyan hevesen, hogy csak úgy visszhangzott belé a palota. Minden bizonnyal szét is törte volna a fejét, ha hűséges szolgái még idejében ki nem párnázták volna a gyászszoba falait. A királynak így megmentették ugyan az életét, mélységes mély fájdalmát azonban nem tudták enyhíteni. Beszélhettek neki, amennyit csak bírtak, vigasztalhatták, amennyire csak tellett tőlük: minden hiába volt, a király ügyet se vetett rájuk, és csak kesergett tovább a fekete szobájában. /részlet a könyvből/

Mutass kevesebbet