
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Közepes
Központi raktár
Gerince megtört, deformált. Könyvtest enyhén félrenyomódott. Borítói kissé megsárgultak.
83
hűségpont
Hogy működik az alku?
Forog a kétszeres kereszt alakú küllőkkel megerősített kerék; a velencei Morosini család Magyarországra szakadt tagja kocsizik egytengelyes kordéján a porzó utakon. 1046. augusztus 25.-től augusztus 29.-ig pillanthatunk be a hatvan éves marosvári püspök életébe. A száztizenöt óra alatt játszódó események utolsó állomása a Dunánál elterülő nevezetes Kelen-hegyi rév. A római számokkal jelölt és egyre fogyatkozó órák a kereszténység és Magyarország megmentését fölvállaló vértanú püspök gondolatait idézik. Az öt éjszaka pedig azokat a személyeket jeleníti meg, akiknek valamilyen közük van vagy lesz a szörnyű és fölemelő véghez. A kortársak közül magasan kiemelkedő, kilencszázötven évvel ezelőtt mártírhalált halt Szent Gellért életét mutatja de újabb regényében a Hajtóvadászat szerzője. Nem csak a történelmi múlt fontos eseményeivel ismerkedhetünk meg, hanem azzal a keresztény lelkiséggel is, amely a szentségre vezető útra vezérelte a püspököt éppen úgy, mint lelki gyermekét, Imrét vagy barátait, Istvánt és Günthert, továbbá kortársait. Asztrik-Anasztázt, Radla-Sebestyént, Mórt, Zoerárd-Andrást vagy vértanú társait, Bód-Modestust és Beszterédet. A kereszt jelével érkezett hozzánk a patrícius család szülötte, a kereszt jelével térítette a pogányokat, az adott neki erőt az eretnekek elleni harcban – s a kereszt jelével búcsúzott választott gyermekeitől, amikor az 1046. esztendő politikai eseményei rohanó áradatként elsodorták. Ám az áldozat megtartotta nemcsak a magyar egyházat, hanem a kereszténységet is! A kereszt jelével című regény egyaránt megismertet bennünket a legendák szentjével és azzal a nagy egyéniséggel, akire ma, a második ezredforduló idején is nagy szükség lenne.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9634580386 |
|---|---|
| Kiadó: | Agapé |
| Kiadás éve: | 1996 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Agapé nyomdája |
| Borítótervezők: | Gashi Zorán |
| Nyomtatott példányszám: | 1500 |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 304 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.30 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Életrajzok / Vallás / Vallási Irodalom / Keresztény / Katolikus |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről