A keresztyéni gyülekezetben való isteni dicséretek / Reggeli éneklések

Az elveszett és a megkerült mű Újfalvi Imre az 1602-ben Debrecenben megjelent énekeskönyv előszavában összefoglalta az általa ismert nyomtatott magyar énekeskönyvek legfontosabb adatait. Ebben, a magyar irodalom és bibliográfia történetének páratlan dokumentumában, az időrendben haladó felsorolás az 1554-ben Kolozsvárott nyomtatott Tinódi-féle "Cronica" után következőképpen hangzik (a továbbiakban az idézetek mindig a mai helyesírásnak megfelelően szerepelnek): "Kálmáncsehi Márton mester (ítélem, hogy azt hívják vulgo Sánta Mártonnak) a keresztyéni gyülekezetekben való reggeli énekléseket, melyeket primának hívnak, magyarra fordította a psalmusokkal egyetemben. Vannak ebben himnuszok, antifónák, psalmusok, responsoriumok, versiculi, praecationes seru collectae & benedicamus in octavo. Huszár Gál bocsátott ki isteni dicsérteket és psalmusokat, azok közül válogatottakat, melyek a jámbor atyafiaktól szereztettenek, anno 1560. in octavo, cum dedicatoria epistola ad Petrum Melim." Az elmúlt közel négy évszázad során Újfalvi óta azonban senki sem látta vagy írta le a most felsorolt legkorábbi magyar nyelvű nyomtatott egyházi énekeskönyveket, jóllehet ezek a hazai irodalom-, zene-, nyomda- és egyháztörténet szempontjából egyaránt rendkívül becses és fontos emléknek ígérkeztek. Ennek tulajdonítható, hogy az utolsó száz évben egész sor, a fentiekben körvonalozott szakterületeken tevékenykedő kutató foglalkozott Újfalvinak idézett soraival, igyekezve azokat értelmezni és értékelni. Miután azonban példány továbbra sem került elő sem Kálmáncsehi, sem Huszár munkájából, a vélemények kialakításában, de különösen a következtetések levonásában meglehetősen eltérő álláspontok alakultak ki.

Mutass kevesebbet