A kertész és a csók

rajzi) élményen alapulnak, s a narráció segítségével válik olvasójuk számára nyilvánvalóvá, hogy hősének/hőseinek sikerült megalkotniuk azt a nyelvet, amely elmondhatóvá, mások számára befogadhatóvá teszi a történteket. Szathmári azzal, hogy elnémítja a narrátort, s teljesen szereplőinek elbeszélésére bízza a történeteket (s magát az olvasót), egyenesen a befogadóra hagyja a trauma-élmény feldolgozását, az olvasói azonosulás lehetőségét vagy éppen lehetetlenségét. Míg a “hagyományos” traumairodalom műveiben pontosan lehet tudni, ki vagy mi okozza a törést, s a mű tétje a trauma tényének és milyenségének érvényes megfogalmazhatósága, Szathmári e kötetében az válik központi kérdéssé, hogy a mesélők nyelvi sutaságát milyen megpróbáltatás okozta, ezzel ugyanis ok maguk szemmel láthatóan nincsenek tisztában, a narrátor csupán az elmesélhetőséggel való küszködésüket ábrázolja. A kötet mások ciklusa hagyományos én-elbeszéléseket tartalmaz. Egy-egy konkrét esemény, kaland leírásai, ráadásul általában kellemes élményeké. Ám e novellákban mindig szerepelnek olyan mellékalakok, akik – miként az első ciklus hősei – a történtek megfogalmazhatóságával küszködnek. Csak fel-felvillannak, néhány mondatukat idézi a főhős-elbeszélő, de jelen vannak, s magukban hordozzák a trauma lehetőségét, fenyegetését (miként a ciklus címe is: A háború). Prózapoétikailag a kötetcímadó A kertész és a csók köti össze a két ciklust: ez is, akár az első rész novelláinak egy része, nem az elbeszélő életéről mesél, hanem egy ismerőséről, ám itt sem találkozunk a vitathatatlan, megfogalmazásra-megfejtésre váró traumával, miként a második ciklus többi darabjában sem. Szathmári István kötetének egyik tanulsága talán az lehet, hogy bárki elveszítheti lábai alól a talajt, bármely történet sorsfordító lehet, s bármikor kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor meg kell küzdenünk önazonosságunkért, a saját életünkkel való azonosulásért, azért, hogy életünk elbeszélhető és átélhető legyen. S teheti ezt az író azért, mert o maga tökéletesen ismeri hőseinek világát, s fölényes tudással birtokolja a magyar prózanyelvet. Csillag István Szathmári István eddigi kötetei: Az Andok felé (Fórum Könyvkiadó, 1988); Álmok és életek (Fórum, 1992); A villamos és más történetek (Széphalom Könyvműhely, 1995); Ünnepnapok (Életjel Könyvkiadó, 1995); Kurdok a városban (Széphalom Könyvműhely, 2000). Munkái több antológiában is olvashatók, néhány írását szerb, román és német nyelvre is lefordították. 1989-ben elnyerte a Fórum Könyvkiadó regénypályázatának I. díját. Ugyanebben az évben Üzenet-díjat, majd 1996-ban Szirmai Károly-díjat kapott. Kurdok a városban című könyve 2000-ben Az Év Könyve-díjat nyerte el Budapesten.

Mutass kevesebbet