A késdobáló főműve

A publicistaként, esszéistaként és műfordítóként is ismert Rónai Mihály András ebben a kötetében költői életműből nyújt válogatást, korai verseitől egészen a maiakig. A cím első olvasásra azt sugallja, mintha a kötet maga volna egy késdobáló főműve - így olyan önvallomás lehetne, amelyből kiderülne, milyen témákat dobált körül a költő, mit érintett a világból. A címadó kulcsvers azonban a kép inverz jelentését bontja ki: a késdobáló az élet, a történelem, a főmű pedig maga a költő, akit a késdobáló élet feszes tartásúvá, rezzenetlenné, szilárd vázúvá alkotott. A kötet igazi tárgya valóban maga a költő, aki igyekszik megrajzolni saját szerepét a történelemben, megítélni saját etikai értékét a történelem mérlegén. Nehéz szerepet vállalt: az elsők közt volt, aki hangjukat hallatták a fasizmus előretörése óta, s az antifasiszta indulat az átélt személyes tragédiák hatására egyre erősödött. Az alanyiság, a szubjektum fókuszba emelése egységes tendencia Rónai életművében, legszebb versei azok, amelyekben igazán szubjektív: nem elsősorban közéleti szerepére figyel, hanem érzelmeire, önvádjaira. Budapest költői kultuszának nemzedékében úttörője volt, megindítóan szépek feleségéhez szóló versei, szokatlan lírai hangot üt meg apjához írott Imá-ja. Az új versek új motívuma az öregség, ezekben újfajta őszinteség és számadás hangja szólal meg. Verseit a legnagyobb formakultúrával alkotta meg a költő: ő, aki az európai irodalom oly sok remekéből készített műfordítást, saját költészetében is bravúrosan alkalmazza mindezeket a versformákat.

Mutass kevesebbet