A két arzénes barátnő

„Ellinek ​szüntelenül látnia kellett a beteg embert, ahogy lázasan föl-alá jár a szobában, fájdalmában a falat kaparja. Rettenetesen szenvedett ettől a látványtól. A levelekbe kellett menekülnie, megerősítenie magát: nem hagyom abba, bűnhődnie kell, még ha meg is kell fizetnem érte. Időnként valami állati nemtörődömség szabadult el benne, s olyankor minden feszültsége hirtelen fölengedett. Olyankor közönyösen vitte oda Linknek a diétás lisztlevest, és közben "azt is elintézte”. És valósággal élvezte, ahogy mindezt véghezvitte: a férje szeme láttára így, a háta mögött meg belekeverte az ételébe a mérget: -Csak dögölne már meg a disznó. De olyan szívós. Ma csöppeket adtam neki, de amúgy alaposan. Aztán egyszerre olyan szívdobogása lett, hogy borogatást kellett neki adnom. Csakhogy egyáltalán nem a szívére tettem, hanem a hóna alá, de nem vette észre." A feszültség egyhülésének s a helyébe lépő cinizmusnak ritka pillanatai voltak ezek. Elli időnként szinte összeomlott a bűntudat és a lelki gyötrelem súlya alatt. Olyankor leborult a férje előtt, és kérlelte, hogy maradjon vele, ő ápolni akarja. Olyankor megint hitvestárs volt, a braunschweigi család gyermeke, Link pedig a férj, akit az apja adott neki. A félelem a büntetéstől: -Ha Link megtudja, hogy megmérgeztem, akkor végem, akkor nincs irgalom, nincs kegyelem.-"

Mutass kevesebbet