Kosár gomb ikonKosár
Domanovszky György

A két faragó kapoli

Domanovszky György - A két faragó kapoli, Budapest 1955 antikvár könyv
szürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillag

(0 vélemény)

Antikvár könyv

Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 3 600 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!

Előszó: Ez év elején jelent meg e sorozatban, Manga János tollából, első olyan nagyobb lélegzetű monográfia, mely egy népművészünk életét és munkásságát tárgyalja. Az is faragóról és ugyancsak somogyiról, Tóth Mihályról szól. Népművészekkel életrajzszerű feldolgozásban érdemileg csak Madarassy László foglalkozott a két világháború között. öt is a faragók érdekelték és első ilyen irása az 1934-ben megjelent „Barna János a feszületfaragó". következő évben „Művészkedő magyar pásztorok" könyvében már 12 faragópásztor életéről és művészetéről ír, köztük 6 dunántúliról. Idősebb Kapoli Antalnak is szentel egy fejezetet. Bár ezt a műfajt ő vezette be és így úttörő e téren, mégis novellisztikus leírásainak felettébb csekély a tudományos értékük. Malonyai is irt már egyes faragókról ötkötetes munkájának balatonkörnyéki és palócföldi kötetében azonban nem ment túl a riporter érdeklődésén és értékelésén. Manga János életrajzírása az első, mely tudományos igénnyel lép az olvasó elé. Vájjon mi az oka egyrészt annak, hogy régebben ezt a műfajt nem gyakorolták, másrészt, hogy az a kevés is ami eddig napvilágot látott, kivétel nélkül a fafaragókkal foglalkozik? Az előbbinek nyilván az, hogy régebben még a szakemberek is nem az alkotót, hanem az alkotást tartották fontosnak, a népművészet nem volt szemléletükben személyekhez kötött, sőt éppen a személytelenséget tartották egyik jellemzőjének. Amikor pedig a népművészetnek divatja lett, akkor természetesen a kereskedelem csak a tárgy és nem az alkotó iránt érdeklődött, mert hiszen ez jelentette számára az üzletet. A második kérdésre a felelet ugyanebből a szemléletből adódik. pásztorfaragás ugyanis leginkább személyhez, illetőleg az alkotójához kötött. Itt hat legkevésbé a közösségi ízlés és itt érvényesül legerősebben az egyéni felfogás. Éppen ezért figyeltek fel szakembereink a pásztorfaragásoknál az alkotóra. Ma már tudjuk, hogy a közösségi ízlésen belül a népművészet minden ágában fellelhető az egyén alakító keze, egyéni ízlése. A pásztorok egymástól távol, falujuk lakóival is ritkán érintkezve folytatták mesterségüket és művészetüket. Műveik is mind az egyedüllét óráiban, a kezükre adott állatok őrzése közben készültek. Akár más gyakorlott faragópásztor mellett tanulták a művészkedést, átvéve annak stílusjegyeit, akár néhány látott pásztorfaragástól inspirálva, magukra hagyatva indultak el, az első alkotások mindig saját használatra vagy rokonok, ismerősök számára készültek. Ez is oka annak, hogy művészetük sosem került egy nagyobb közösség ízlésének irányító befolyása alá. Művészetüket kívülről irányító tényezőként a kereskedelem lép fel akkor, amikor egy-egy faragópásztor hírnévre tesz szert és így az üzlet szempontjából „felkarolják". Voltak olyanok, akik ennek az „irányító erőnek' engedtek, de szerencsére ezek adták faragópásztoraink kisebb százalékát. A két Kapoli a mai napig nem engedett a kívülről jövő befolyásnak. Mielőtt feladatunk érdemi tárgyalásába kezdenénk, köszönetet kell mondanunk mindenekelőtt a két faragóművésznek, hogy adataikkal segítségünkre voltak, Takáts Gyulának, gyűjtésével és a vezetése alatt álló múzeum anyagával - bár az utóbbiból keveset közlünk - oly arányú támogatást adott, ami munkánk megírását a legnagyobb mértékben elősegítette. Budapest, 1954. augusztus hó A szerző

Mutass kevesebbet

könyv ikon

Bővebb leírás

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése
Sorozatcím:Magyar népművészet
Kiadó:Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
Kiadás éve:1955
Kiadás helye:Budapest
Nyomda:Szikra Nyomda
Illusztrátorok:Francisci József
Borítótervezők:Végh Gusztáv
Nyomtatott példányszám:1600
Kötés típusa:ragasztott papír
Terjedelem:61 oldal
Nyelv:magyar
Méret:Szélesség: 20.00 cm, Magasság: 29.00 cm
Kategória: Művészetek / Népművészet / Néprajz

Ajánlja ismerőseinek is!

szív ikon

Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!

Domanovszky György

szemüveg ikon, szerzőfigyelő ikon

Szerzőfigyelő

Domanovszky György további könyvei

balra tartó nyíl ikon, ugrás az előző könyvre
jobbra tartó nyíl ikon, ugrás a következő könyvre
Megtekintés ikon
Domanovszky György - A magyar nép díszítőművészete I-II. kötet
A magyar nép díszítőművészete I-II. kötet

Domanovszky György

Kiadás éve: 1981

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Domanovszky György - A magyar nép díszítőművészete I-II. kötet
A magyar nép díszítőművészete I-II. kötet

Domanovszky György

Kiadás éve: 1981

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Farkas Zoltán,Aradi Nóra,Bortnyik Sándor,Domanovszky György - Műterem 1958 I. évfolyam (teljes évfolyam) (kolligátum)
Műterem 1958 I. évfolyam (teljes évfolyam) (kolligátum)

Farkas Zoltán,Aradi Nóra,Bortnyik Sándor...

Kiadás éve: 1958

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Domanovszky György - Népi bútorok
Népi bútorok

Domanovszky György

Kiadás éve: 1964

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Domanovszky György - A magyar nép díszítőművészete I-II. kötet
A magyar nép díszítőművészete I-II. kötet

Domanovszky György

Kiadás éve: 1981

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Farkas Zoltán,Aradi Nóra,Bortnyik Sándor,Domanovszky György - Műterem 1958 I. évfolyam (teljes évfolyam) (kolligátum)
Műterem 1958 I. évfolyam (teljes évfolyam) (kolligátum)

Farkas Zoltán,Aradi Nóra,Bortnyik Sándor...

Kiadás éve: 1958

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Domanovszky György - Népi bútorok
Népi bútorok

Domanovszky György

Kiadás éve: 1964

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Domanovszky György - A szkitáktól a magyarokig
A szkitáktól a magyarokig

Domanovszky György

Kiadás éve: 1938

Előjegyezhető

Nem támogatott böngészőt használ.

Kérjük használjon modern böngészőt például: Microsoft Edge, Safari, Google Chrome, Firefox...
Megértésüket köszönjük,
Régikönyvek.hu
Honlapunkon cookie-kat (sütiket) használunk annak érdekében, hogy olyan felhasználói élményt növelő webes szolgáltatásokat nyújtsunk, amelyek ezek nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. A rendben gombbal elfogadja a sütiket. Adatvédelmi szabályzat