A kétfejű sas lehull

Részlet a könyvből: Van-e remény, kérdezte halkan Montenuovo herceg ezredes, főudvarmester a két orvost, akik az imént léptek ki reggeli vizitről a császár dolgozószobájából. A láz csökent, jelentette Kerzl vezértörzsorvos, de a közérzés rosszabbodott; őfelségének ágyban a helye. Lassan jött közelebb a császár két ősz tábornokfőhadsegéde: itt minden hiába, mondta végül Paar gróf, itt nem segít se kérés, se rábeszélés, őfelsége azért se fekszik le, őfelsége tudja, hogy nem állna talpra többé. Bolfras báró fáradt kézlegyintéssel erősítette meg mindezt és Spányíík ezredes, a szolgálattevő szárnysegéd, hozzáfűzhette, hogy a császár már hajnali négy óta íróasztalánál ül, pedig olyan fáradt, hogy a feje minduntalan a mellére hanyatlik. Egy kevéske remény van még, kísérelte meg a konsiliárus Ortner professzor, hogy megvigasztalja a két ősz tábornok-főhadsegédet; a gyulladásos-góc nem terjedt tovább, az éjszaka, a körülményekhez képest nyugodtan telt el. - Istennek hála a legkisebb reményért is, - felelte a főudvarmester, - de az, amit hallanunk kell, kevés, hogy gondjainkat eloszlassa. Ha nem akarjuk, hogy súlyos mulasztásért kelljen szemrehányást tenni magunknak, rá kell bírni őfelségét, hogy vegye fel a szent útravalót. Ahogy a főudvarmester kimondta, amit a főhadsegédek még gondolni is alig mertek, lassan ők is előhozakodtak kétségeikkel; hogy őfelségét nyugtalaníthatná egy lelkész megjelenése, hogy a császár nyomban megsejtené, mint állnak a dolgok személye körül.

Mutass kevesebbet