A kezdet nélküli kezdet

aját elménk vizsgálatát helyezi a filozófia első helyére, hiszen ,,tőle függ minden egyébnek a megismerése", s ennyiben a descartes-i gondolkodás klasszikus problémáihoz vezet. Másrészt arra is utal, hogy e vállalkozás - ha csak stilizált értelemben is - az életidő egy meghatározott pontjára esik, s így soha nem jelenthet abszolút kezdetet. E két szempont pedig együttesen azt a kérdést veti fel, hogy miként képes a gondolkodás önmagát a történeti idő egy pontján a kezdet állapotába hozni, miként képes végrehajtani az újrakezdésnek azt a gesztusát, amelyről senki nem mondhat le, aki ,,csak kissé is szereti az igazságot", s amely ugyanakkor ezer szállal kötődik az élet véges idejéhez, az elődök és a kortársak munkáihoz, egyszóval az adottságok és a lehetőségek kontextusához. A kötet írásai amellett érvelnek, hogy ez a szempont nem külsődleges a descartes-i filozófia ,,nagy" témáihoz képest. Descartes ugyanis folyamatos reflexió tárgyává teszi azt a módot, ahogyan a filozófia művelendő, s ezért a klasszikus problémák megoldása azt kívánja, hogy ne csak az elméleti következtetések összeszövődését - mintegy a filozófia szisztematikus rendszerét - vegyük figyelembe, hanem azokat a tudatosan átgondolt cselekvési stratégiákat is, amelyek elválaszthatatlanok a filozófia descartes-i tervezetétől.

Mutass kevesebbet