A kezdetektől a máig

Az ember a legfőbb jeltermelő és jelhasználó. Ösztönösen és mesterségesen jeleket és jelrendszereket basznál, teremt és újjáalakít. A világban való eligazodáshoz nagy szűkség lenne a szemiotika oktatására, illetve szemiotikai nevelésre, ismeretterjesztésre. Szemiotikának (jeltudomány, jeltan) nevezzük a jelekkel foglalkozó tudományt. A szemiotika nem mai keletű. Magyarországon az elmúlt néhány évtizedben terjedt el önálló tudományágként. Intézményei csak korlátozottan léteznek, de több főiskolán, egyetemen oktatják, sőt a szemiotika alaptételei az iskolai nyelvtanoktatásba is bevonultak. A világon számos szemiotikai kutatóhely és társaság működik, és a legkülönfélébb szakemberek, az irodalmároktól a nyelvészeken át az építészekig szemiotikai jellegű kutatásokat is végeznek. Magyarországon a Magyar Tudományos Akadémia Művelődéstörténeti Bizottságában, valamint a Magyar Szemiotikai Társaságban folyik rendszeres szemiotikai tevékenység. Az 1970-es és az 1980-as években a szemiotika klasszikusainak tanulmányai jórészt megjelentek magyarul. A létrejövő magyar szemiotika szintén szép, nem egy témakörben világszínvonalú teljesítményt mutatott. Mégis, napjainkig hiányzott egy olyan tanulmánygyűjtemény, amely a magyar szemiotika elmúlt évtizedeiről átfogó képet adna. Az írások java része hozzáférhetetlen, mert kis példányszámú kötetekben, konferenciakiadványokban látott napvilágot. A könyvben közölt harminc tanulmány a magyar szemiotikának a következő területeit öleli fel: a szemiotika elmélete, a szemiotika tudománytörténete, jelnyelvek, társadalomszemiotika, szemiotikai elemzések. A szemiotikai olvasókönyv Voigt Vilmos és Balázs Géza összeállításában, a Magyar Szemiotikai Tanulmányok sorozat 5-6. köteteként jelenik meg. Egyúttal a szerzők és a szerkesztők Apáczai Csere János emléke előtt is tisztelegnek, akinek 350. éve megjelent Enciklopédiája a magyar tudományos és jeltani szaknyelv, valamint szemiotikai rendszer megalapozása volt.

Mutass kevesebbet