A királynét megölni nem kell félnetek

„A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki beleegyezik én nem ellenzem" - hangzik a nevezetes és talányos mondat, melyet állítólag János esztergomi érsek üzent a Gertrudis (Bánk bán Gertrudisa!) ellen merényletre készülőknek. Amit János érsek bölcsen elmulasztott, azt kell a színibírálónak higgadtan megtennie. Elvégezni (az érdeklődők és az utókor számára) az előadások központozását - ha szükséges; kirakni az ékezeteket; vagy - ez a legnagyobb öröm - egyszerűen csak fölerősíteni, továbbadni a színpadról megszólaló, szép és teljes mondatot, a színház művészeinek gondolatait. Változatlanul Kosztolányival tartok a kritikusi tevékenységben: „Igazságot tenni annyi, mint az igazság egy részét hangsúlyozni." E gyűjteményem a Százszorszínház (1983) és a Szentivánéji Vízkereszt (1988) után a harmadik, könyveim sorában a tizenkettedik. Az írások a Színház, a Criticai Lapok, a Kritika, a Népszabadság, a Vigília, a Somogy, a Forrás és a Palócföld hasábjain jelentek meg először. Elkalandozásaimat néha visszametszettem, az aktualitásukat vesztett mellékinformációkat olykor kihagytam, hosszabb változatokkal szemben a rádióban elhangzott rövidebbet választottam - de különben az eredeti szöveget közlöm az 1986 és 1993 közötti időszakból (amelyben színházak cseréltek, sőt színészek is változtathattak nevet - hogy a nagy korváltással ne is hozakodjam elő). 1949-ben születtem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyar Irodalomtörténeti Intézetének docense vagyok. Teátrum és katedra mellett a stadion érdekel a legjobban. Minden versengés, minden, ami sportszerű és játékos; amiben még van mosoly is.

Mutass kevesebbet