Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

A kisemmizettek

A kisemmizettek - Ursula K. le Guin - Régikönyvek
(0 vélemény)

Ursula ​Kroeber Le Guin, Hugo- és Nebula-díjas amerikai írónő művei közül már ismerhetjük A sötétség balkeze című feminista science fictiont, az Égi eszterga ügyes utópista kísérletet és ifjusági fantasyjét, a Szigetvilág-ciklust. A kisemmizettek-re, munkásságának csúcsára másodszor is megkapta az írók-kritikusok Nebula-díját. A regény főhőse Shevek a fizikus, akit az Egyidejűség elmélete című munkája alapján meghívnak Urrasra. Ő az első ember hosszú idő óta, aki elhagyja az Annaresen élő anarchista társadalmat. A romlottságtól és saját világának szigorú bürokráciájától kiábrándultan Shevek Urras luxusvilágát először paradicsominak látja. De később tapasztalatai alapján rájön a titokra, hogy elődei miért hagyták el mégis az anyabolygót. Az utópia és a disztópia között mintegy harmadik megoldást keresve a szerző figyelmeztet a hatalom torzulásának veszélyeire. Műve, amely egy anticentralizált állam fikciója, orwelli intellektuális erővel rendelkezik. A váltakozó fejezetekben Le Guin a cselekmény két külön szálát vezeti fel, s fonja Möbius-szalaggá – ami a kulcsa a főhős egyidejűség-elméletének. A mű ma is áthallásos, s helye mindenképpen a magas irodalomban keresendő.

Sorozatcím:
A sci-fi klasszikusai 10.
Fordítók:
Adamik Lajos
Kiadó:
Cédrus Kiadó - Szukits Könyvkiadó
Kiadás éve:
1994
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Szegedi Nyomda
ISBN:
9637429697
Kötés típusa:
ragasztott papír
Terjedelem:
247 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 11.00cm, Magasság: 20.00cm
Súly:
0.30kg
Kategória:

Ursula K. le Guin

Ursula K. le Guin  további könyvei

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...