A kísérletezés úttörői a XIX. században

A XVII. század a fizika alapjait rakta le, a XVIII. század tudósai ezeket az alapokat fejlesztették tovább, és a XVII. században csak alig vagy egyáltalában nem érintett területeket tártak fel, mint például az elektromosságtant és a hőtant. A XVIII. században a fizika ezen fejezeteinek megismerése épp oly kevéssé fejeződött be, mint ahogy a XVII. század fizikusai nem zárhatták le vizsgálataikat az oly mélyrehatóan kutatott fénytanban sem. Nem mintha a természettudományban valaha is el lehetne mondani, hogy a kutatás egy területen befejeződött, hogy ma már mindent tudunk, például az elektromosságról, s a további kutatás már semmi újat nem hozhat. A természettudományban ez a helyzet elképzelhetetlen, csupán arról van szó, hogy visszapillantva egy-egy tudomány történetére, valamely korszak ismeretanyagát, tudományos színvonalát kénytelenek vagyunk mai ismereteink szintjéről megítélni: mennyit ismertek például az illető korban mindabból, amit ma egy tudományág alapvető törvényeinek tekintünk, hogyan aránylott a kor színvonala a mi normáink szerint magasnak tartott színvonalhoz stb. Értékelésünknél azonban figyelembe vesszük, hogy a tudományos eredmények legfontosabb gyakorlati alkalmazásai, amelyek a mi életünkben már nélkülözhetetlenek, éppen ezeknek a "fontos"-aknak és "döntők"-nek tartott felfedezéseknek köszönhetik létrejöttüket. Ha a XIX. század e költő felfedezéseiről van szó, mégsem igazodhatunk a fenti szemponthoz, még akkor sem, ha kizárólag azokat a kísérleteket választjuk ki, amelyek a fizikát vagy valamely más tudományt óriási léptekkel vitték előre. Mindezeknek az ismertetésével több kötetet lehetne megtölteni. Nem egyszerű elhatározni azt sem, hogy ha tehát a kísérletek közül válogatni kell, akkor hogyan válogassuk ki a legfontosabbakat.

Mutass kevesebbet