A kísérletező ember

„Az a háromszáz esztendős folyamat, mely a modern természettudomány megalapozásával kezdődik s melyben a Nyugat népei az újkori civilizációt (a görögöké mellett a legfontosabbat) létrehozták, aránylag szűk bázison, néhány érettsége magas fokán álló nép körében keletkezett, s mint mindig, ha a figyelem új, fontos problémákra fordul, sok mindent elhagyott, amit a többiek fontosnak éreztek. Ez volt az oka, hogy a nyugati szellem befogadását új népeknél mindig kettős reakció kísérte: a belátásé, hogy az új vívmányokat át kell venni, s az ellentmondásé, hogy az átvétel közben az emberi lélek teljesség-igényét biztosítsák. Ez a kettős reakció dobta a magasba a XVIII. század végén a német irodalmat, ez érteti meg velünk a XX. elején Gandhi alakját, ez Ady-Bartók kettősségét, de a nyugati japán rajzokon, néger zenén, plasztikán kapó hiánybetegségét is. A legnagyobb modellje ennek a folyamatnak mégis az orosz irodalom s benne az az átcsapás, amely Tolsztoj korában végbement. S ha maguk a gondolkozói eredmények támadhatók is, az az igény, hogy az emberi lelket épp nagyiramú időkben mint egy folyómedert, állandóan kotorni kell, hogy a jövő felé törésnek feltétele az emberi emlékezet egyidejű mélyítése, s hogy ezt főleg olyan népek végezhetik, melyek az átalakulás szükségét, s a megőrzendő gazdagságot egyformán érzik: ma éppolyan eleven, mint Tolsztoj idejében." (Ünnepre, Élet és Irodalom, 1960. november 18. 47. 3-5)

Mutass kevesebbet