A költő és a mítosz

„...A pátosz hangja lehet az átkozódásé is, ha valami jó elmulasztását, valami gyalázat elkövetését pereljük az elkövetőn. A bibliai próféták átkaitól - hogy mélyen nyúljunk vissza az időben - Füst Milán Öregségéig feszül egy hatalmas gondolatiérzelmi ív, amely közös emberi fájdalom miatt szórja az átkokat. Mint kortársunk, Orbán Ottó, aki Istennek számos, az ember ellen elkövetett vétkét sorolja fel, már a megszólítással is leminősítve a Legmagasztosabbat: Hallod-e, te Öregember? Ez volna a te teremtett világod? Ez a sötét kozmosz, teli rejtelemmel, Hol szupernóvákkal gyújtasz világot? A mítosz a kétlábon járó majomember álma. A légtérben nem szállnak angyalok. Isten van vagy nincs. Küszködve, meg-megállva Tartok a sír felé gyalog. (Dal a teremtett világról) A XX. század végének magyar mítoszát mindig a pátosz emeli a magasba. Keresztezheti hit, tagadás, káromkodás: ha a magyar költő jelentőset készül mondani, gyakran teremt magának vagy egész költészetét betöltő, egységes mitológiákat, vagy olyan mítoszokat, amelyek felhívják a figyelmet arra: a költő az emberiség hatalmas kulturális tradíciójához akar csatlakozni. Ha másként nem, hát tagadva azt, és a »majomember álmának« minősíti mindazt, amiről ez a kötet szól."

Mutass kevesebbet