A konstanzi zsinat és a magyar főkegyúri jog

Az oklevélről, amelynek értelmezése áll tanulmányunk központjában, a magyar jogászok évszázadok óta tudnak. Egyik pontját az 1498. évi decretum szóról szóra idézte s ugyanakkor félre nem érthetően megmondotta, hogy a római egyháznak a konstanzi zsinaton megjelent püspök, presbyter és diaconus bíborosai bocsátották ki, egy másik rendelkezését pedig néhány év múlva Werbőczy kevésbé szó szerint ugyan, de lényegében hűen tolmácsolta, amidőn a konstanzi zsinaton kiállított és esküvel megerősített bullát tanúságul hívta azon tanításához, hogy Magyarországon a pápának a javadalmak adományozása terén nincs semmi joga és csak a megerősítés, a confirmatio tartozik reá. A Corpus lurist és a Hármaskönyvet naphosszat forgató feudális magyar társadalomnak nem volt oka kételkedni mesterének tanításában. Nemcsak azért, mert a tényleges állapot, a gyakorlat erősítette azt, hanem mert a klérus tagjai is, mint Pázmány Péter,reá hivatkoztak, ha a pápaság és az uralkodóház között ellentétek merültek fel a főkegyúri jog értelmezése körül. A polgári történetírás művelői aszerint hittek vagy kételkedtek a bulla kibocsátásában, amint Werbőczyt szavahihetőnek vagy elfogultnak vélték. Az egyházi rendhez tartozó Karácsonyi János és Fraknói Vilmos, akár a zsinati kor, akár a magyar főkegyúri jog volt kutatásuk tárgya, nem vonták kétségbe a Hármaskönyv állítását, mégha némi kételyt nem is tudtak elnyomni, ellenben Városy Gyula regének nyilvánította azt. A rejtély, aminek Fraknói a sokat keresett oklevél lappangását elnevezte, miután sem a segítségül hívott forráskiadványok, sem a vatikáni levéltárban folytatott kutatások nem vezettek a bulla nyomára,az 1930-as években történészt és közjogászt egyaránt arra bírt, hogy tagadja az oklevél kibocsátását.

Mutass kevesebbet