A Kossuth-emigráció fényképeskönyve

Előszó: „Elszóródtunk a föld hátán, mint egy második Izrael", találta meg a legszebb bibliás hasonlatot 1848-1849 nagyvilágba szakadt magyar hőseinek sorsára Kossuth Lajos. Egykor a protestáns prédikátorok emlegették a töröktől, némettől sanyargatott magyarság gonosz fátumán keseregve, hogy olyanok vagyunk, mint az ószövetségi „sidó nemzet". A mi népünknek is az isteni parancsolatok megszegése miatt kell bűnhődnie a múltat s jövendőt. Csakhogy amíg a választott népet megvigasztalhatta a messiási reménykedés, a magyarok „Mózes"-e végül nem vezethette az általa elképzelt új hazába nemzetét. Ezt a szép metaforát nem az utókor, hanem a kortársak alkották. A debreceni városkapu kálvinista őre rótta 1849 januárjában az önvédelemre készülő kormány élén érkező Kossuth Lajos foglalkozását jelölő rovatba: a „magyarok Mózesse". Ám olyan Mózes lett ő, akinek az aradi vértanúk hóhérával kiegyező Magyarország nem lehetett az ígéret földje. Nem felsőbb hatalmak tilalma tartotta a Jordán túlsó partján", hanem az a morális lehetetlenség, hogy Habsburg-alattvalóként olyan országban éljen, amely feladja a nemzeti és a demokratikus értékek egyeztetésének igényét, elodázza a nemzetiségek egyenjogúsítását, nem biztosítja a magyar függetlenség valódi garanciáit. De ha helyénvaló is a bibliai párhuzam, amikor Kossuth életművének a magyar történelemre gyakorolt hatását méltatjuk, magát a pályát, annak személyes és politikai fordulatait egyaránt szigorúan csak emberközelből lehet megérteni. Korunk illúziómentes szemlélete nem kedvez a történelmi bálványoknak, és ideje már, hogy a legkülönfélébb rendszerek és ideológiák hamis szobrai helyett Kossuth valódi tetteivel, saját szavaival, igaz gondolataival találkozzon az olvasó. Mivel pedig ő politikailag cselekvő korszakaiban soha nem volt sereg nélküli tábornok, a róla rajzolt kép is csak akkor lesz pontos, ha megjelennek körülötte társai, munkatársai, vitapartnerei, és azoknak a külföldi államférfiaknak a legjobbjai, akiknek valamilyen közük volt erőfeszítéseihez. Kossuth Lajos halálának centenáriuma tehát ideális alkalom arra, hogy megidézzünk jó néhányat azoknak az életútjából, akiket együttesen az utókor - némi önkényességgel ugyan, de nem ok nélkül - Kossuth-emigrációnak nevez. Aligha vitatható, hogy közülük valóban Kossuth tette a legtöbbet - még ha végeredményben sikertelenül is - azért, hogy Magyarország a lehető legkedvezőbb feltételekkel járhassa végig a polgárosodás rögös, de elkerülhetetlen útját.

Mutass kevesebbet