
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Partner
Szép állapotban.
Állapot fotók


Ezt a könyvet külső partnertől szerezzük be Önnek, a szállítási idő hosszabb lehet, kérjük megrendeléskor ezt vegye figyelembe.
Várható szállítási idő: 4-7 nap
490
hűségpont
Hogy működik az alku?
A XX. század a nagy várakozások kora volt. A sorozat kötetei az úgynevezett rövid XX. század (1914-1991) történéseit ölelik fel, vagyis az első világháború végétől a bipoláris rendszer felbomlásáig tartó hét évtizedes periódust. Az egyes monográfiák a Föld összes nagy, illetve nagyságától függetlenül Magyarország számára fontos országának vagy régiójának eseményeit villantják fel. Bemutatják, hogy ebben az időszakban mi történt az egyes országokban, az ekkor kialakult vagy megerősödött intézmények, társadalmi és politikai eszmék mennyiben határozzák meg életünket. Gyakran érezzük úgy, hogy jó lenne teljesen új alapokon építkezni, mindent újra kezdeni, és ennek érdekében megszabadulni a múlt béklyóitól, sőt a múlt ismeretétől is. Lehet, hogy ez kívánatos, de nem lehetséges. A múltat nem lehet eltörölni. Amit tehetünk: próbáljuk kissé megérteni. Éppen a jobb megértés céljából indul útjára ez a könyvsorozat, melynek szerzői a tudományosságot, a közérthetőséget és az olvasmányosságot szem előtt tartva részrehajlás nélkül összegzik a század történéseit.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789630966542 |
|---|---|
| Sorozatcím: | A rövid XX. század |
| Kiadó: | Kossuth Kiadó |
| Kiadás éve: | 2011 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Szekszárdi Nyomda |
| Kötés típusa: | fűzött kemény papír |
| Terjedelem: | 224 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 20.00 cm, Magasság: 13.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Történelem / Újkor-legújabb Kor / Történelem / Helytörténet, Honismeret |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről