
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Közepes
Központi raktár
Szövegkiemelős jelölésekkel.
280
hűségpont
Hogy működik az alku?
A szerző átdolgozta, naprakésszé tette a közigazgatás alapintézményéről szóló, 2005-ben megjelent monográfiáját. A könyv igyekszik mindegyik jelentősebb közigazgatással foglalkozó tudomány (a jog mellett a politikatudomány, a szociológia, illetve a szervezetelmélet) eredményeit ismertetni, abból kiindulva, hogy a közigazgatás jelenségei csak ily módon válnak érthetővé. Öt részre tagozódik: az elsőben kapnak helyet a közigazgatás társadalmi helyének és helyzetének bemutatására szolgáló ismeretek. A második részben a közigazgatás szervezetére, struktúrájára vonatkozó témák szerepelnek. A harmadik rész a közigazgatás különböző tevékenységi formáit mutatja be. A negyedik rész a közigazgatás határvidékét írja le "paraadminisztráció" elnevezéssel, míg végezetül az ötödik rész a közigazgatás személyzetével kapcsolatos kérdéseket ismerteti.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789637490828 |
|---|---|
| Kiadó: | Hvg-Orac Lap- és Könyvkiadó Kft. |
| Kiadás éve: | 2007 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kiadás sorszáma: | Második, átdolgozott, bővített kiadás |
| Nyomda: | Regiszter Kiadó és Nyomda Kft |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 411 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.50 cm, Magasság: 19.50 cm |
| Súly: | 0.40 kg |
| Kategória: | Társadalomtudomány / Államtan / Jog, Törvény / Általános |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről